A Magyar Vasúti Egyesület közgyűlése Végh Andrást, a CER Cargo Holding vezérigazgató-helyettesét egyhangúan, ellenszavazat és tartózkodás nélkül választotta a HUNGRAIL Ellenőrző Bizottságának új elnökévé. A kinevezés 2022. február 25-ig szól.
Végh András komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik a vasúti szektorban, hiszen 1987-ben kezdte pályafutását a MÁV-nál, Ferencváros pályaudvaron, végrehajtó szolgálati munkakörökben. Tíz évvel később nevezték ki a MÁV Vezérigazgatóság Fejlesztési és Beruházási Főosztálya főmunkatársává, majd 1999-től a MÁVCONT Kft. konténerszállítmányozási nemzetközi fuvarcsoport-vezetőjévé.
Ezt követően a kétezres évek első évtizedét a Wienerberger Zrt. logisztikai vezetőjeként töltötte, mielőtt 2010-ben a CER Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatójává nevezték ki. Egy évvel később a CER Cargo Holding kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként, majd 2014-től ugyanitt a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóként folytatta pályafutását. 2018 és 2020 között a GYSEV Cargo vezérigazgató helyettese volt, 2020 óta pedig a CER Cargo Holding vezérigazgató-helyettesi pozícióját tölti be Végh András.
Az angolul és németül egyaránt jól beszélő szakember a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett Műszaki Szakoktató diplomát, majd a győri Széchenyi István Egyetemen Logisztikai és szállítmányozási szakmérnökként végzett. Ezenkívül sikerrel teljesítette a Wienerberger Holding AG német nyelvű nemzetközi vezetőképző programját, valamint a Magyar Televízió és a Magyar Rádió szakriporter képzését is elvégezte még a kilencvenes évek derekán.
A sokoldalú szakember – magánéletében két ifjú hölgy édesapjaként – szívesen sportol és zenél, kinevezése kapcsán Hódosi Lajos HUNGRAIL ügyvezető igazgatóval is egyeztetett.
Forrás: https://hungrail.hu/2021/07/02/vegh-andras-a-hungrail-ellenorzo-bizottsaganak-uj-elnoke/